2018. november 5., hétfő

Rácsos almás pite


Ősszel mi mást is süthetnék, mint almásat. Ez a legkönnyebben beszerezhető őszi gyümölcs és egyébként is minden almás süti finom :)
Nagy kedvencem ilyenkor a megbarnult levelekkel díszíteni.
Hozzávalók:
Tésztához:
- 300 g liszt
- 100 g porcukor
- 200 g vaj
- 1 tojás

Töltelék:
- 1 kg alma (hámozva)
- 50 g cukor
- 2 tk őrölt fahéj
- 1 ek étkezési keményítő

Tetejére:
- 1 felvert tojás
Elkészítés:

1. A lisztet elkeverem a porcukorral, elmorzsolom benne a vajat, majd a tojással összegyúrom.
2. Folpackba teszem és mehet a hűtőbe fél órára.
3. Addig az almákat megtisztítom, felkockázom, egy lábasban felteszem párolni a cukorral és a fahéjjal.
4. Amikor kiengedte a levét és megpuhultak az almák, akkor elkeverem benne a keményítőt. Besűrűsödés után hagyom kihűlni.
5. A sütőt 200 fokra előmelegítem.
6. A tészta 3/4 részét kinyújtom, majd vajazott, lisztezett formába egyengetem, hogy a forma széleire is jusson a tésztából. Villával megszurkálom, majd egy 10-15 perc alatt elősütöm a tésztát.
7. Az almát ráhalmozom a tésztára, majd a maradék tésztát rácsíkozom a tetejére.
8. A tojással szépen átkenem a tetejét. Ezután visszateszem a sütőbe, és kb. 15 perc alatt megsütöm a pitét.
9. Ha kihűlt, porcukorral hintve tálalhatjuk.

2018. augusztus 10., péntek

Sajttorta - sütés nélkül




Ebben a nagy melegben szerintem senkinek sincs kedve bekapcsolni a sütőt...
Nekem sem volt... Így jött az ötletem, hogy sajttortát fogok készíteni. 
Az interneten keresgélve találtam egy alapreceptet, az Éva magazin oldalán. 
Kicsit változtattam rajta, szerintem kevesebb vajjal jobb, mint amennyivel ott írják, valamint a krémet is megdupláztam, így lett belőle "kétszintes" krémes sajttorta.
Ha csak fehérre szeretnétek, akkor a krémet nem kell kettéosztani, azonnal lehet az egészet a kekszes alapra kenni, így sokkal gyorsabban kész is lesz :) és ha csak fehérre hagyjátok, akkor a krém hozzávalóinak a mennyiségét is le lehet csökkenteni a felére.




Hozzávalók:
Alaphoz:
- 200 gramm keksz
- 100 g puha vaj
- 1 ek porcukor (ha édes a keksz, akkor elhagyható)

Krémhez:
- 500 g mascarpone
- 400 ml habtejszín
- 1 csomag vaníliás cukor
- 2 ek cukor (ha még édesebbre szeretnénk)
- egy jó nagy maréknyi áfonya - botmixerrel pürésítve

Díszítés: gyümölcsök ízlés szerint




Elkészítés:
1. A kekszet összetöröm vagy elmorzsolom.
2. A puha vajat összekeverem a keksszel és ízlés szerint a cukrot is hozzákeverem.
3. A kész alapot vajjal kikent csatos tortaformába egyengetem.
4. A habtejszínt felverem és hozzákeverem a mascarponéhez. 
(A cukrot is beleteszem, ha szükséges)
5. Itt én a krémet kettéosztottam. 
6. A botmixerrel pürésített áfonyát szűrőn áttörtem, így színezve meg az egyik krémet. Jól elkeverem benne, gyönyörű kékes-lilás színe lesz. Szépen eloszlatom a kekszes alapon. Beteszem a hűtőbe.
8. Mikor jól megdermedt, akkor ráöntöm a fehér krémet is, óvatosan szétkenem. A tetejét is többször átsimítottam, hogy egyenletes legyen. Pár órára a hűtőbe teszem.
9. Ha szépen megdermedt, akkor kiveszem a tortaformából és feldíszítem a tetejét.



2018. július 19., csütörtök

Szamócás piskóta



Most egy nagyon egyszerű és finom süti receptjét írom le, amit bármilyen idénygyümölccsel meg lehet sütni.
Nem mostanában sütöttem, hanem amikor szamócaszezon volt, de kipróbálom még meggyel, szilvával és barackkal is mindenképpen. 
Alma mindig kapható, szerintem azzal is tökéletes :)


Hozzávalók:

- 25 dkg liszt
- 18 dkg porcukor
- 10 dkg szobahőm. vaj
- 3 tojás
- 1 kis pohár tejföl
- 1 csomag vaníliás cukor
- fél csomag sütőpor

- és persze gyümölcs, amilyet és amennyit szeretnénk használni

- majd porcukor is mehet a tetejére


Elkészítés:

1. Mint mondtam már az előbbiekben is nagyon egyszerű. A sütőt előmelegítem 170 fokra és míg felmelegszik, addig az összes összetevőt összekeverem.
2. Először a száraz összetevőket, majd mehet bele a vaj, a tojások, a tejföl és a kissé felvert tojások is.
3. A tepsit kikenem vajjal, lisztezem, majd beleöntöm a tésztát. 
4. Erre jöhetnek a gyümölcsök.
5. Sajnos az időt nem figyeltem, de tűpróbáig sütöttem.
6. Ha kihűlt, porcukorral meg lehet hinteni a tetejét. 
(Én még langyosan fotóztam, ezért nincs rajta, úgyis ráolvadt volna ;)

2018. május 16., szerda

Szamócás torta márványos tetővel

A mostani receptemhez a Nők Lapja Konyha Desszert különszámából inspirálódtam.
Ott áfonyával volt elkészítve, de tekintve, hogy itt a szamóca szezon, így nem is volt kérdés, hogy inkább szamócás lesz (nekem ez a kedvenc gyümölcsöm is).
De most nem itthoni fogyasztásra sütöttem.
A torta anyukám szülinapjára készült, sikerült vele meglepnem :)
Rég nem írtam bejegyzést, de nem vagyok elveszve, tevékenykedek, csak hát a géphez nincs időm leülni és megírni a blogot, igyekszem ezt bepótolni :)
Hozzávalók:
- Piskóta: 4 tojás, 8 dkg liszt, 8 dkg cukor
- Gyümölcsös réteg: kb. 25 dkg szamóca, 5 dkg cukor
- Krém: 3 dkg étkezési keményítő, 2 dl tej, 3 dkg vaj, 10 dkg cukor, 4 dl hideg habtejszín, HR zselatinból 9 gramm (vagy  5 db lapzselatin)


Elkészítés:
1. A piskótához a tojásokat kettéválasztom, a fehérjét habbá verem a cukorral, majd belekeverem a tojássárgákat is. A lisztet pedig beleforgatom.
2. Kerek sütőformába teszem, majd 200 fokos előmelegített sütőben kb. 10-12 percig sütöm.
3. A gyümölcsös réteghez a szamócát a cukorral összeturmixolom, utána pedig felforralom és visszahűtöm.
4. A krémhez a keményítőt elkeverem kevés tejben. A maradék tejet, vajat, cukrot felforralom, majd besűrítem ezzel a keményítős tejjel.
5. A tejszínt habbá verem.
6. A HR zselatint elkészítem, hagyom kissé hűlni. 
(vagy a lapzselatint feloldom kevés vízben és kinyomkodom, majd felmelegítem)
7. A keményítős részhez hozzáadom a habbá vert tejszínt, majd ehhez az elkészített zselatint.
8. Az elkészült krémet kettéválasztom. A szamócaszószból pedig félreteszek 2-3 evőkanálnyit, a többit pedig hozzáadom a krém egyik feléhez.
9. A piskótát kihűtöm, majd kettévágom. Az egyiket visszateszem a tortaformába, erre jöhet a szamócaszószos krém, majd a másik piskóta és végül a fehér krém. Ha marad, akkor majd az oldalát is befedhetjük vele.
10. A szamócaszószt rákanalazom, majd egy fogpiszkáló segítségével elkészítem a márványos mintát.
(Sajnos nekem megkeményedett kissé a fehér krémem, mire odajutottam, így nem sikerült a tökéletes márványozás, de hát ilyen ez a momlife :D)
11. A tetejére még tettem pár szem felezett szamócát :)

2018. március 25., vasárnap

Mandulás gofri

Mióta megszületett a kislányom nem sok időm van a hobbimra, a sütögetésre, de amint van egy kis időm készítek valami finomságot.
Most is így történt, sütöttem gofrit, talán kicsit egészségesebb kivitelben, mandulával.


Hozzávalók 8-10 darabhoz:
- 15 dkg liszt
- 5 dkg darált mandula
- 16 dkg vaj
- 5 dkg cukor
- 3 tojás
- 2 dl tej
- 1 csomag sütőpor
- csipet só


Elkészítés:

1. A tejet és a vajat összemelegítem kis fokozaton, hogy épp langyos legyen csak.
2. A tojásokat a cukorral lágy habbá verem fel.
3. A lisztet, a sót, a sütőport és a darált mandulát egy keverőtálban összekeverem, majd ehhez adom hozzá a langyos tejes-vajat, jól eldolgozom, majd óvatosan beleforgatom a tojáshabot is.
4. Kb. 20 percet pihentetem a hűtőben, majd gofrisütőben kisütöm, de akár másnap is kisüthetem.
5. Én vaníliás öntettel locsoltam le és szamócával fogyasztottam.



2018. március 3., szombat

Csupa csoki torta


Meglepetés torta a férjem szülinapjára, aki nagyon szereti a csokit.
Csokis piskóta, csokis krém és a tetején csupa csoki!
Fogyókúrázóknak nem ajánlom :)



Hozzávalók:
Tésztához:
- 12 dkg liszt
- 12 dkg cukor
- 6 tojás
- 3 dkg kakaópor
- fél csomag sütőpor

Krém:
- 250 g mascarpone
- 200 ml habtejszín
- 300 g Milka csoki

Torta bevonata:
- 200 g étcsoki
- 200 ml habtejszín

Tetejére:
Mindenféle finomság

Elkészítés:

1. Kettéválasztom a tojásokat, a fehérjét elkezdem felverni, folyamatosan adagolom hozzá a cukrot, míg kemény hab nem lesz.
2. Hozzáadom a tojássárgákat, majd a sütőporral és kakaóval elkevert lisztet is.
3. Kivajazott, kilisztezett kerek, kapcsos tortaformába öntöm, majd kb. 25 perc alatt megsütöm az előre felmelegített 160 fokos sütőben, amikor elkészült, akkor hagyom rácson kihűlni.
4. Míg hűl a torta, addig a krémet előkészítem. A tejszínt habbá verem, majd a mascarponéval együtt tovább verem. Azután pedig a megolvasztott, kissé meghűlt csokit hozzácsorgatom, jól kikeverem.
5. A kihűlt tortát 3 lapba vágom vízszintesen, majd visszahelyezem a tortaformába az alsó réteget, erre kenek egy adag krémet és így rétegezem, a tetejére is kenek krémet, az oldalára is hagyok egy keveset.
6. Hagyom hűlni, majd amikor teljesen kihűlt, mehet a hűtőbe 1-2 órára.
7. Kiveszem a tortaformából, óvatosan körbevágom a szélénél, így csatolom le a formát, és a maradék krémet eloszlatom az oldalán.
8. A csokit megolvasztom, a tejszínt felforrósítom és összekeverem őket, hagyom teljesen kihűlni, majd ezzel kenem le a tortát.
9. És végül a sok finom édességet ráteszem a tetejére.

2018. február 15., csütörtök

Pillecukor torta


Idén is készítettem a születésnapomra tortát, akkor még mit sem sejtve, hogy a szülinapomon érkezik a legnagyobb ajándék, hogy megszületik a kislányom.
Jövőre már nem csak magamnak, hanem neki is sütöm :)


Hozzávalók:
Tésztához:
- 15 dkg liszt
- 12 dkg cukor
- 6 tojás
- fél csomag sütőpor

Krém:
- 1 nagy doboz szamócás Jogobella
- 1,5 dkg HR zselatin
- fél dl hideg víz
- 3 dl habtejszín
- 20 dkg szamóca

Tetejére:
- 15 dkg fehércsoki
- 1,5 dl tejszín
- piros ételfesték
- szamóca
- pillecukor, gumicukor



Elkészítés:

1. Kettéválasztom a tojásokat, a fehérjét elkezdem felverni, folyamatosan adagolom hozzá a cukrot, míg kemény hab nem lesz.
2. Hozzáadom a tojássárgákat, majd a sütőporral elkevert lisztet is.
3. Kivajazott, kilisztezett kerek, kapcsos tortaformába öntöm, majd kb. 25 perc alatt megsütöm az előre felmelegített 160 fokos sütőben, amikor elkészült, akkor hagyom rácson kihűlni.
4. Míg hűl a torta, addig elkészítem a krémet. A zselatint beleteszem a vízbe és hagyom megduzzadni.
Felverem a tejszínhabot, majd beleforgatom óvatosan a joghurtot. Ha mindennel megvagyok, akkor összekeverem őket.
5. A kihűlt tortát 3 lapba vágom vízszintesen, majd visszahelyezem a tortaformába az alsó réteget, erre kenek egy adag krémet, szórok rá szamócát és így rétegezem az utolsó lapig. A tetejére már csak krém kell.
(Egy kevés krémet hagyjunk az oldalára is!)
6. Hagyom hűlni, majd amikor teljesen kihűlt, mehet a hűtőbe 1-2 órára.
7. Kiveszem a tortaformából, óvatosan körbevágom a szélénél, így csatolom le a formát, és a maradék krémet eloszlatom az oldalán.
8. A csokit megolvasztom, a tejszínt felforrósítom és összekeverem őket, pár csepp ételfestéktől rózsaszínűre festem, majd egy picit hagyom hűlni, majd ezzel öntöm le a tortát és hagyom, hogy egy kicsit lecsorogjon az oldalára is.
9. Ezután jöhet a cukorkás, szamócás díszítés.

2018. január 31., szerda

Szalagos fánk

Mindjárt itt a farsang, ideje sütni egy kis fánkot :)
Nem először készítettem ezt a receptet, nekem bevált, ezért is osztom meg.
Én hagyományosan porcukorral, lekvárral szeretem, de akár mogyorókrémmel vagy pudinggal is lehet kínálni.
Hozzávalók:
- 45 dkg liszt + nyújtáshoz
- 5 dkg vaj
- 2,5 dkg élesztő
- 2 ek porcukor
- 3 dl tej
- 2 tojássárgája
- csipet só
- olaj a kisütéshez
- porcukor, lekvár a tálaláshoz
Elkészítés:
1. A tejet meglangyosítom, belemorzsolom az élesztőt és hozzáadom a porcukrot, kicsit elkeverem és hagyom felfutni.
2. A lisztben elkeverem a sót, majd hozzáadom a felfuttatott élesztőt, a tojássárgákat, az olvasztott vajat, én dagasztókaros robotgéppel dolgoztam el. Kb. másfél órát pihentetjük.
3. Lisztezett felületen kinyújtom kb. 2 cm vastagra a tésztát, majd fánkszaggatóval (ha az nincs - nekem sincs - , akkor egy kisebb pohár is megteszi) szaggatok belőle köröket.
Ezeket letakarom egy konyharuhával és még kb. 30 percig kelesztem.
4. Közepesen forró olajban sütöm ki a fánkokat, mindkét oldalt 1,5-2 perc alatt.
A fánkokat úgy teszem az olajba, hogy először a kelesztéskori felső oldala kerüljön alulra.
5. Porcukorral meghintve, lekvárral tálalom.

(Recept a Nők Lapja Konyha Desszert különszámából)