2017. február 2., csütörtök

Joghurtos-túrós torta

Közelgő szülinapom alkalmából készítettem el ezt a tortát.
Úgy örültem neki, hogy jól sikerült és a piskóta is olyan szépen feljött, hogy ilyen örömben meg még soha nem volt részem :)
Az pedig a legnagyobb öröm, amikor a sok szeretettel készített sütidet, tortádat élvezettel elfogyasztják.
Ha ízlik mindenkinek, akkor vagyok a legboldogabb.

Hozzávalók:
Tésztához:
- 12 dkg liszt
- 12 dkg cukor
- 6 tojás
- 3 dkg kakaópor
- fél csomag sütőpor

Krém:
- 25 dkg túró
- 3 dl habtejszín
- 12,5 dkg cukor
- 1 citrom
- 2 tk zselatinpor
- 1 dl víz
- 20 dkg vegyes bogyós gyümölcs

Tetejére:
- 15 dkg étcsoki
- 1,5 dl tejszín

Elkészítés:

1. Kettéválasztom a tojásokat, a fehérjét elkezdem felverni, folyamatosan adagolom hozzá a cukrot, míg kemény hab nem lesz.
2. Hozzáadom a tojássárgákat, majd a sütőporral és kakaóval elkevert lisztet is.
3. Kivajazott, kilisztezett kerek, kapcsos tortaformába öntöm, majd kb. 25 perc alatt megsütöm az előre felmelegített 160 fokos sütőben, amikor elkészült, akkor hagyom rácson kihűlni.
4. Míg hűl a torta, addig elkészítem a krémet. A zselatint beleteszem a vízbe és hagyom megduzzadni.
5. A túrót a cukorral, a citrom levével és reszelt héjával robotgéppel összekeverem.
6. A habtejszínt felverem, majd belekeverem a túrós krémbe.
7. A zselatint felmelegítem és ezt is hozzáadom a krémhez, jól eldolgozom.
8. Ezután jöhetnek bele a gyümölcsök is.
9. A kihűlt tortát 3 lapba vágom vízszintesen, majd visszahelyezem a tortaformába az alsó réteget, erre kenek egy adag krémet, és így rétegezem az utolsó lapig.
Egy kevés krémet hagyjunk az oldalára is!
10. Hagyom hűlni, majd amikor teljesen kihűlt, mehet a hűtőbe 1-2 órára.
11. Kiveszem a tortaformából, óvatosan körbevágom a szélénél, így csatolom le a formát, és a maradék krémet eloszlatom az oldalán.
12. A csokit megolvasztom, a tejszínt felforrósítom és összekeverem őket, egy picit hagyom hűlni, majd ezzel öntöm le a tortát és hagyom, hogy egy kicsit lecsorogjon az oldalára is.
(A tetejét meghintettem kakaóporral, mert hát kicsit gyorsabban megdermedt a csoki, mint gondoltam és már nem tudtam szépen elegyengetni, de nekem így is tetszik.)