A párom ötlete volt, hogy karácsonyra linzert süssek és én megsütöttem neki, ha már ezt szeretne :)
A barátnőm pedig itt volt és segített a betöltésben, amíg én kinyújtottam és kiszaggattam a virágokat, igazi csapatmunka volt :)
Csokoládéreformertől származik a recept, már rég szerettem volna kipróbálni az ő tökéletes linzer receptjét, és hát nem csalódtam benne, mert betöltés után már fogyasztható is, nem kellett sokat várni arra, hogy megpuhuljon, mert már szinte azonnal könnyed, puha állaga volt. Kicsit változtattam a tojás mennyiségén és a tölteléket sem pektinesen készítettem, de így is nagyon jól sikerültek.
Két adaggal sütöttem is egyből belőle :)
Nem mondható a linzer tipikus karácsonyi süteménynek, ezért a fotózásnál igyekeztem kicsit ünnepiessé varázsolni a hangulatot.
Ezzel kívánok Minden Kedves Olvasómnak Boldog Karácsonyt!
Hozzávalók:
167 g liszt
21 g mandulaliszt
62 gr porcukor (+a végén a szóráshoz)
100 gr vaj
1 csipet só
1 tojás felverve
Betöltéshez baracklekvár
Tipp: Szerintem egyből dupla adagot érdemes elkészíteni, az egy adag kevés, mert annyi szinte azonnal elfogy ;)
Elkészítés:
1. A száraz hozzávalókat elkeverem, majd a vajat elmorzsolom a száraz összetevőkkel és a tojást is belecsorgatom. Ezeket összekeverem, majd jól összegyúrom. Folpackba csomagolva mehet a hűtőbe egy jó fél órára.
2. Lisztezett felületen kb. kisujjnyi vastagra kinyújtom és kiszaggatom párban a kis virágokat. Sütőpapíros tepsire helyezem őket, majd mehetnek az előmelegített sütőbe 180 fokon 10 perc alatt megsülnek.
3. Míg sül egy adag, addig kiszaggatok egy újabb adagot.
4. Ha kihűltek, elkezdem megkenni az alját baracklekvárral, és rányomom a tetejét.
5. A kész linzer virágokat megszórom porcukorral.